hungarian center
for early music

Bach: h-moll mise, BWV 232 – Székesfehérvár

2024. January 27. 19:00

Székesfehérvár, Budai úti Református Templom

J. S. Bach (1685-1750):
h-moll mise, BWV 232

Rowan Pierce – szoprán
Margot Oitzinger – mezzo
Alexander Chance – kontratenor
Megyesi Zoltán – tenor
Peter Kooij – basszus

Purcell Kórus
Orfeo Zenekar (korhű hangszereken)

Vezényel: Marcus Creed

Rendező: Filharmónia Magyarország Kft.
Együttműködő partner: Haydneum

Program helyszíne

Johann Sebastian Bach (1685–1750) h-moll miséje egyfelől a zeneszerző (és a zeneirodalom) egyik legnagyobb alkotása, kivételes tökéletességű mű, amely a két passió, a Die Kunst der Fuge, a Musikalisches Opfer, a Goldberg-variációk vagy a Das Wohltemperierte Klavier nagyságrendjét képviseli, másfelől problematikus opus magnum, amely kérdéseket vet fel. Bach egy évvel halála előtt, 1749-ben fejezte be, de évtizedeken át dolgozott rajta, hiszen már 1724-ben is születtek meg belőle részletek. Szigorúan véve nem is egységes alkotás, a kutatók meg tudják különböztetni stiláris rétegeit, a zenehallgató számára mégis tömb, monumentum. Különös az is, miért vállalkozott egy lutheránus zeneszerző a saját vallásgyakorlatának ellentmondó és a katolikus liturgiában megszokott missa tota: teljes miseciklus megkomponálására, ahogyan zavarba ejtő és a szertartások gyakorlatának ellentmondó a kétórás időtartam is. Egy remekmű, amely csupa kérdés és titok – fontosabb azonban felemelő, katartikus hatása. A Vashegyi György által több mint három évtizede alapított és máig vezetett Purcell Kórus és Orfeo Zenekar a magyar korhű régizenei előadói gyakorlat két legjelentősebb műhelye. Bár az est brit karmestere, a sussexi születésű Marcus Creed (1951) fiatalon a legkiválóbb cambridge-i, oxfordi és londoni alma materekben szerezte tudását, pályafutása jelentős részében sok és erős szállal kapcsolódott a német zenekultúrához: Berlin, Stuttgart, Köln zeneéletéhez.

 

A yorkshire-i születésű Rowan Pierce rendszeresen dolgozik együtt olyan együttesekkel, mint az Academy of Ancient Music, a Gabrieli Consort, a BBC Scottish Symphony, a City of Birmingham Symphony, a Rotterdami Filharmonikusok, de számos alkalommal lépett fel a Wigmore Hallban is. Operaszerepei közé tartozik Tiny / Paul Bunyan és Papagena / A varázsfuvola, Barbarina / Le Nozze di Figaro, Papiria / Lucio Papirio Dittatore, Oberto / Alcina, valamint Quivera és Orazia / Az indiai királynő.
Rowan Pierce a Royal College of Music-on tanult, fiatal kora ellenére számos díj nyertese.
Margot Oitzinger Grazban született, és énekművészi diplomáját is szülővárosában szerezte. Már az egyetemi tanulmányai alatt eldöntötte, hogy a régizenére fog specializálódni, evégett számos mesterkurzusokon és szemináriumokon vett részt, többek között Emma Kirkby-nél és a koncerten is fellépő Peter Kooij-nál.
A legfontosabb koncerthelyszíneken énekel, mint például a bécsi Musikverein, Concertgebouw Amsterdam, Palau de la musica Barcelona, Concertgebouw Brugge, Suntory Hall Tokió, Arsenal Metz, Prinzregententheater, Prinzregentheater München, Thomaskirche Leipzig, Eglise Saint-Roc Párizs, Muziekcentrum, Utrecht, Frauenkirche Dresden, Alte Oper Frankfurt. Rudolph Lutz irányításával rész vesz Bach vokális műveinek DVD-n való rögzítésében.
Alexander Chance 1992-ben született Londonban, és az oxfordi New College-ban tanult, ahol kórusösztöndíjas volt. A közelmúltban a FreiburgerBarockorchester Bach-turnéján a Máté-passió egyik szólistája volt, a párizsi Salle Cortot-ban pedig Vivaldi Stabat Materének előadásában vett részt.
Alexander 2021-ben debütált a Grange Fesztivál opreaszínpadán, Britten: Szentivánéji álom című művének Oberonjaként; 2022-ben több szerepben is fellépett a Vache Barokk Fesztiválon; 2023-ban pedig Tolomeót alakította Händel Giulio Cesare című operájában.
2022-ben ő lett az első kontratenor, aki megnyerte a Nemzetközi Händel Énekversenyt, és elnyerte a közönségdíjat is.
Megyesi Zoltán 1975-ben született Szegeden, énekesi tanulmányait szülővárosában majd a budapesti Zeneakadémián végezte. Zenei tanulmányaival párhuzamosan matematikából is doktori fokozatot szerzett.
Koncertrepertoárján megtalálhatóak Monteverdi, Schütz, J. S. Bach, Händel, Haydn, Mozart és Rossini oratóriumai, miséi, passiói és kantátái, Schubert, Schumann és Britten dalciklusai. Magyarországon kívül szerepelt számos európai országban, az Egyesült Államokban, Japánban és a Koreai Köztársaságban. Fellépett a Kölni Filharmónia koncerttermében, a brugge-i Concertgebouw-ban, bécsi Konzerthausban vagy a Dán Rádió auditóriumában.
A 2018. év tavaszán debütált a párizsi Théâtre des Champs-Élysées-ben valamint a nizzai operában. Több mint tizenöt éve rendszeres szólistája a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar koncertjeinek.
Első jelentős, nagyzenekaros koncertje 2005. januárjában Bach: h-moll miséje volt a Zeneakadémia Nagytermében a Magyar Rádió Ének- és Zenekarával, Vashegyi György vezényletével, és most (pontosabban január 28-án) ugyanott, ugyanezzel művel láthatjuk-hallhatjuk őt, ezúttal Marcus Creed vezetése alatt.
Peter Kooij 6 éves korában kezdte zenei pályafutását kórusfiúként, amikor számos szoprán szerepet énekelt koncerteken és lemezfelvételeken. Zenei tanulmányait azonban hegedűsként kezdte, majd ezt követte Max van Egmond énekoktatása a Sweelinck Konzervatóriumban, Amszterdamban, ami a szólóénekesi diploma megszerzéséhez vezetett.
Aktív szólistaként számos koncerten szerepelt világszerte a legjelentősebb koncerttermekben: az amszterdami Concertgebouw-ban, a bécsi Musikverein-ban, a New York-i Carnegie Hall-ban, a Royal Albert Hall London-ban, a Berliner és aKölner Philharmonie-ban, a Palais Garnier Párizsban, vagy a Suntory és Casals Hall Tokióban.
Fantasztikus Bach szólistáról van szó: az egyik legjelentőbb klasszikus zenei kiadó, a BIS felkérte a teljes Bach-kantáták, passiók és misék felvételére. 2016-ban pedig Peter Kooij megkapta Lipcse város Bach-érmét.
Vissza