Nagyszabású nemzetközi produkcióval indul a sorozat 2023. szeptemberében: a Versailles-i Barokk Zenei Központtal együttműködésben Rameau: Les Boréades c. operáját hallgathatjuk meg koncertszerű előadásban, élvonalbeli szólisták közreműködésével, akiknek többségével korábbi koncertjeinken már megismerkedhetett a Haydneum közönsége: Sabine Devieilhe, Reinoud Van Mechelen, Benedikt Kristjánsson, Philippe Estèphe, Thomas Dolié, Tassis Christoyannis, Gwendoline Blondeel.
Az októberi Haydn-Hummel-Beethoven műsor szólistájaként az Orfeo Zenekar partnereként Berecz Mihály játsza Hummel a-moll zongoraversenyét, Szutrély Katalin előadásában pedig Haydn Scena di Berenice illetve Beethoven Ah, perfido című koncertáriáját hallhatjuk. Hummel D-dúr Te Deuma és d-moll miséje során színpadra lép a kivételes hangzású Purcell Kórus is.
2024. márciusában Bach: János-passiójának 1724-es, első verzióját tűzik együtteseink műsorukra, a mű keletkezésének 300. évfordulója alkalmából. Szólistáink Kovács Ágnes – szoprán, Balogh Eszter – alt, Bernhard Berchtold és Megyesi Zoltán – tenor valamint Stephan MacLeod – basszus lesznek.
Mozart Requiemjével zárul a sorozat 2024. májusában.
Bérletek 2023. május 31-ig 20% kedvezménnyel, teljesárú bérletek és szólójegyek június 1-től elérhetőek a jegy.hu oldalon, valamint a Müpa jegypénztárában.
Az első 200 bérletvásárló AJÁNDÉKJEGYet kap a két együttes 2024. január 28-i zeneakadémiai koncertjére, melynek műsorán Bach: h-moll miséje szerepel.