Mozart majdnem minden zongoraművét, a hegedűszonátákat és a triókat is saját használatra komponálta, mint a koncerten elhangzó C-dúr és D-dúr szonátát. A korai bécsi éveiben készült kétzongorás D-dúr szonátát 1781-ben tanítványának, Josepha Barbara Auerhammernak ajánlotta, akivel hamarosan a koncertpódiumon is közösen adta elő. A két zongorában rejlő lehetőségeket Mozart maradéktalanul kiaknázza: a szólamok hol egymás ellenpontjaiként szolgálnak, hol párbeszédet folytatnak. A második, Andante tétel két zongorán felváltva éneklő lírai témája a gáláns stílus ékes példája, a darabot pedig humoros, lendületes rondófinálé zárja. Pár évvel később, pályája csúcsán, a Don Giovanni évében komponált négykezes C-dúr szonátája már messze meghaladja a házimuzsikálás kereteit, megfogalmazása bécsi zongoraversenyeinek stílusát, tömörségét idézi. Az Andante törékeny, finom témája a klasszikus szépség megtestesítője, amelyet egy táncos lüktetésű, humoros rondófinálé követ. Haydn első bécsi kiadású művei, köztük a 21., C-dúr szonáta, 1774-ben láttak napvilágot az Esterházy hercegnek ajánlva, aki valószínűleg a költségeket is állta. A szélesebb közönségnek, a liebhabereknek (műkedvelőknek) szóló művek stílusa már könnyedebb hangvételű, ám kihasználják a fortepiano dinamikai lehetőségeit, akárcsak Haydn egyik legszenvedélyesebb műve, az e-moll szonáta. Az 1778-ban komponált mű a dúr-moll ellentétpárra épül, és az első tétel komor hangvételétől a humoros zárótételig vezet. A koncerten a hazai régizenejáték ismert előadói, Somlai Petra és Berecz Mihály fortepiano-művészek lépnek pódiumra.
