Haydneum Koncertek Eszterházán – Fuvola- és klarinétverseny a Capella Savariaval

Noha definíció szerint a concerto olyan kompozíció, amelyben a zenei folyamat hangszercsoportok, illetve zenekar és szólista dialógusából alakul ki, versenymű és versenymű között azért hatalmas különbségek lehetnek. Már a műfaj elterjedésének idején is kétféle változat körvonalazódott: a régiesebb ízlést tükröző, négy-öt tételes, zenekarra és szólóegyüttesre készült concerto grosso és egy háromtételes, többnyire csak egy szólistát alkalmazó, modernebb versenyműtípus.

Utóbbi változat az 1700-as évek elején terjedt el, és az évszázad folyamán meglehetősen gyorsan uralkodóvá is vált. Az azonban, hogy a struktúrát hogyan töltötték meg a szólamok élettel, rendkívüli változatosságot mutat. Michael Haydn D-dúr fuvolaversenye feltehetően az 1760-as évek közepén készült, nem sokkal azután, hogy a zeneszerző (Leopold, majd később Wolfgang Amadeus Mozart kollégájaként) Salzburgban kezdett dolgozni, és a concerto ekkoriban népszerű, könnyed és kecses formáját tükrözi. Egészen más hatást kelt Mozart 1791-ben befejezett A-dúr klarinétversenye, amely nagyobb apparátusával, drámaibb szerkezetével, dús szimfonikus hangzásával, tematikus és harmóniai gazdagságával, valamint virtuóz instrumentális elvárásaival már a 19. századi nagy versenyművek, a zeneszerzőt és előadót egyaránt reprezentatív módon definiáló alkotások felé mozdította el a műfajt. A két alkotást Haydn 1765-ben komponált és egy húsvéti gregorián dallamot felhasználó, háromtételes C-dúr szimfóniája vezeti be.