Haydneum Koncertek Eszterházán – A Salomon String Quartet Haydn-Boccherini-estje

„Szóló vonós hangszerekre – általában két hegedűre, brácsára és csellóra – készült kompozíció; széles körben úgy tekintenek rá, mint a kamarazene legmagasabb rendű formájára” – így szól a vonósnégyes meghatározása a világ egyik legjelentősebb összefoglaló zenei szakszótára, az angol Grove lexikon szerint. A definíció inkább álcázott méltatásnak tűnik, pedig arra ki sem tér, hogy kivételes jelentőségére a műfaj milyen rövid idő alatt tett szert.

A vonósok különböző kombinációja roppant divatos hangzásnak számított a barokk korszakban is, a 18. század közepéig azonban bevett szokás volt minden hangszeres együttest continuóval, vagyis akkordok megszólaltatására alkalmas instrumentumok bevonásával kiegészíteni. A vonósnégyes egyik legjellemzőbb vonása viszont éppen az, hogy ezt a harmóniai alátámasztást elhagyja, az együtthangzás világosságát és rendjét kizárólag a szólamok szövésével biztosítja. Az újdonság elsősorban délnémet területen számított népszerűnek, a virtuóz négyszólamú komponálás alighanem legjelentősebb mestere pedig Joseph Haydn volt. 1782-ben op. 33-as jelzés alatt megjelent vonósnégyesei már a műfaj kiforrott formájának iskolapéldái, míg az 1797-ben op. 76-ként publikált, Erdődy grófnak dedikált hat darab az utolsó teljes kvartettsorozat az életműben. Alkotásait öccse, a Salzburgban alkalmazott Michael, illetve az olasz Luigi Boccherini művei ellenpontozzák, mindkettő a műfaj dallamos, áttekinthető, a gáláns ízlésnek megfelelő változatát képviseli.