Haydneum Koncertek Eszterházán – Haydn és Mozart zenekarra, 4 kézre – „Alleluja”

Haydn köztudottan meghökkentő mennyiségű szimfóniát komponált élete során, több mint százat (a pontos szám 104 és 108 között mozog). Bár a visszaemlékezések szerint rendkívül szigorú napirendet tartott, életművének dimenzióit önmagában ez sem magyarázza, különösen, ha számításba vesszük az Esterházy udvar zenei életének működtetésével járó összetett feladatokat is. A munkabírás kulcsa ez esetben nem annyira az időbeosztásban, mint inkább a feladat meghatározásában rejlik.

Az egy alkotói életműre jutó szimfóniák száma a romantika korától kezdett drasztikusan csökkenni, egészen pontosan annak az esztétikai elgondolásnak a következtében, amely a zenét a mindenség transzcendens tökéletességének közvetítőjeként fogta fel, és a művektől, legalábbis a bonyolult, nagy lélegzetű alkotásoktól ennek a komplexitásnak a motivikus megjelenítését várta. Haydn azonban még nem zenei elemek szükségszerűen organikus egymásra épülésével mérte a zsenialitást, hanem kimeríthetetlen fantáziával és virtuóz technikai tudással, ezeknek az elvárásoknak pedig az 1765-ben komponált és egy húsvéti gregorián dallamot felhasználó, három tételes C-dúr szimfóniája éppen úgy megfelelt, mint az 1788-ban d’Ogny gróf felkérésére készült 90. darab, amely szellemes fináléjával bizonyára meglepte a kortárs közönséget is. A két szimfónia közé Mozart egyik salzburgi versenyműve, a feltehetően önmagának és nővérének komponált, két fortepianóra készült Esz-dúr concerto ékelődik.