Haydneum Koncertek Eszterházán – Pisztráng-ötös a kastélyban

Bár a 18. század végére hajlamosak vagyunk úgy tekinteni a zenetörténetben, mint a bécsi klasszicizmus korára, ez a valóságot meglehetősen leegyszerűsítő elképzelés. Nemcsak azért, mert maga az úgynevezett klasszikus stílus is fokozatosan alakult ki nagyjából az 1770-es évek második felére, hanem azért is, mert a Bécs környéki szerzők, különösképpen Haydn széles körben exportált fogalmazásmódja mellett Európában másféle zenei ízlésvilágok is hódítottak.

Noha nagy vonalakban hasonló, részleteiben egészen más volt például a spanyol királyi udvarban karriert befutó Boccherini stílusa, akinek simulékonyabb, dallamosabb fantáziája a hegedűs-zeneszerző Giuseppe Maria Puppót állítólag arra sarkallta egy alkalommal, hogy pályatársát „Haydn feleségének” nevezze. Bár a gondolat túl szellemes ahhoz, hogy az ember megfeledkezzen róla, Boccherini 1787-ben Berlinben komponált D-dúr vonósötöse egyértelműen többet érdemel ennél a fullánkos megjegyzésnél. Érdekes összehasonlítási alapot kínál hozzá egyébként Haydn azonos hangnemű billentyűs versenyműve, amely az 1780-as évek elején készült, jól érzékelhetően modernebb fantáziáról tanúskodva, mint amilyen az 1760-as évek közkedvelt barokk triószonáta-apparátusára fogalmazott C-dúr divertimentóra jellemző. A műsort Schubert zseniális kvintettje zárja, amely ragadványnevét A pisztráng című dalnak köszönheti. A komponista Sylvester Paumgartner kérésére dolgozta fel saját korábbi alkotását a mű negyedik tételében.