Haydneum Koncertek Eszterházán – Magyar kötődések egy évszázad billentyűs muzsikájában

Ha csak annyit vállalna a hangverseny műsora, hogy képeket villant fel egy évszázad billentyűs zenéjéből, az is éppen elég izgalmas és összetett célkitűzés volna. A szóban forgó száz év ugyanis az 1770-es és az 1870-es évek között eltelt idő, amikor a billentyűs hangszerek rendkívül dinamikus átalakuláson mentek keresztül. A program emellett arra is rávilágít, miként formálódott ez idő tájt egy adott kulturális közeg zenei önmeghatározása.

A kor hangszertörténeti változásai a billentyűs zenében roppant erőteljesek voltak. Haydn csembalója, amelyre op. 1-es szonátáit írta, egészen más instrumentum volt, mint a Schubert-korabeli fortepianók, nem is beszélve Goldmark vagy éppen a Ludwig Bösendorferrel baráti viszonyt ápoló Brahms zongoráiról, és ezek az eltérések a darabok szövetéből is világosan kihallhatók. De sokat változott ekkoriban a magyarság művészi reprezentációja is. Haydn első hivatalosan publikált szonátacsokra nem visel magán magyar jegyeket, az Esterházy hercegnek szóló dedikáció a nyilvános megjelenés engedélyezéséért kifejezett köszönet csupán. A bécsi Schubert, illetve a bécsi identitással kacérkodó Brahms viszont, amint arról a műsor is tanúskodik, már szívesen imitálta a cigányos-verbunkos magyar stílust. Ezzel szemben a szintén német anyanyelvű és ugyancsak Bécsben alkotó Karl Goldmark op. 12-es zongoradarabjaiban nyoma sincs ennek az akkoriban roppant népszerűnek számító karakternek. Ő magyarországi családja révén került a magyar kulturális identitástudat fókuszába.