Georg Philipp TELEMANN (1681-1767):
C-dúr szonáta, TWV 41:C5
12 Fantázia – No. 7, D-dúr, TWV 40:8
François COUPERIN (1668-1733):
4. (e-moll) királyi koncert
Jean-Philippe RAMEAU (1683-1764):
e-moll szvit – ‘Le Rappel des Oiseaux’ („Madarak veszekedése”), RCT 2
Joseph-Bodin de BOISMORTIER (1689-1755):
e-moll szonáta, op. 91 No. 4
—
Unico Wilhelm van WASSENAER (1692-1766):
3. (g-moll) szonáta
Jacob van EYCK (c. 1590-1657):
’Der Fluyten Lust-Hof’ (A fuvola örömteli kertje) – ‘Boffons’
Dario CASTELLO (1602-1631): 2. szonáta
Johann Sebastian BACH (1685-1750):
d-moll concerto, BWV 974 – Andante (Alessandro Marcello d-moll oboaversenyének átirata)
e-moll szonáta, BWV 1034
Lucie Horsch az Amszterdami Konzervatóriumban furulyázni és zongorázni tanult, 15 évesen ő képviselte Hollandiát az Eurovízió fiataloknak kiírt versenyén, két évvel később a Concertgebouw fiatal tehetségek számára alapított díját nyerte el. Ugyanabban az évben jelent meg első felvétele, amelyért rögtön Edison-díjat kapott, barokk versenyművekből összeállított következő albuma pedig Opus Klassik-díjas lett. Lemezei azóta is a legnagyobb kiadóknál készülnek, évi több tucat koncertet ad Európa-szerte. Kamarapartnere, a belga csembalóművész, Justin Taylor karrierje hasonlóan korán indult, jelenleg Európán kívül Japánban és az Egyesült Államokban is visszatérő vendégnek számít. Több mint tíz lemeze jelent már meg, melyek rangos díjakat nyertek.
Telemann gazdag blockflöte-örökséget hagyott ránk, hangvételének meleg tónusa, kedélyessége, dallamainak könnyed szépsége az 1740 előtt írott C-dúr szonátában és a pár évvel korábbi „Alla francese” fantáziában is kitűnik. Couperin „Királyi concertói” valójában szvitek, melyeket a Napkirály, XIV. Lajos udvarának szórakoztatására írt. Az első négy 1714-ben keletkezett. A Madarak veszekedése Rameau 1724-es, csembalótechnikai ujjgyakorlatokat tartalmazó második könyvének része, az első szvit ötödik gyakorlata. Boismortier saját korában előadóművészként és szerzőként is népszerű volt. Op. 91-es, hatrészes gyűjteménye 1742-ben jelent meg, rövid szonátái az olasz és a francia stílust ötvözik. Wassenaer (1692–1766), a holland diplomata három szvitszerű, négytételes szonátát írt, ezekből talán a g-moll a legszebb. A Jacob van Eyck 1644-es, hatalmas furulyamű-gyűjteményéből származó, alig kétperces variációs mű címe az egyik kártyalapra utal, így bubinak is fordíthatjuk. 15 évvel korábbi Castello szonátája, mely a velencei canzona jegyeit viseli magán. Alessandro Marcello oboaversenyének Bach-átirata korábbi (1715), mint a versenymű fennmaradt első kiadása (1717), melynek szerzőségét korábban Benedetto Marcellónak és Vivaldinak is tulajdonították. Bach hat fuvolaszonátáját a kötcheni korszakra (1717–23) szokás datálni, de lehetséges, hogy kicsit később, már Lipcsében keletkeztek.
