Haydn 1781-ben komponálta első billentyűs hangszerre és énekhangra szánt sorozatát az Artaria kiadó felkérésére, XII Lieder für das Clavier címmel. A házimuzsikálásra készült darabok szövegválasztása ugyan nem tükrözött irodalmi igényt, és az egyszerűbb zongorakíséret sem szolgálta a szöveg kifejezését, Haydn dalai zeneileg mégis változatosak, kifinomult ritmikai és formai megoldásokkal élnek az Empfindsamer Stil (érzelmes stílus) jegyében. A közel egy emberöltővel fiatalabb Franz Schubert dalai már a romantika költői szellemét fejezték ki a 19. század hajnalán. Az 1814-ben, mindössze tizenhét évesen komponált Goethe-dal, a Gretchen am Spinnrade tökéletesen példázza az új hangvételt: a lány nyugtalanságát és a rokka pörgését a zongoraszólam zakatolása testesíti meg, amely a dal csúcspontján Faust csókjának emlékére hirtelen szakad meg. Az 1814 és 1828 között írt dalok között magyar vonatkozású is akad: Schubert mindössze két alkalommal hagyta el Bécset, hogy 1818 és 1824 nyarán zongorát tanítson Esterházy János két lányának Zselizen, a Der Jüngling auf dem Hügel ajánlása így a grófnak szól. Heinrich Hüttenbrenner versét a megtalált, de elvesztett boldogság, élet és halál ellentétpárja uralja, amelyet Schubert tökéletesen önt zenébe. A tavaszi boldogságot idéző könnyed, felszabadult dallamok sötét tónusúvá válnak, a halál említésére a felcsendülő lélekharangot a zongora szólama imitálja, míg a boldogság távoli ígéretére visszatér a dal kezdeti hangvétele. Kovács Ágnes és Hilko Dumno dalestje a kora romantika bensőséges szalonzenei világába kalauzolja a hallgatóságot.
