A fortepiano megjelenése, új, kontrasztokban gazdag kifejezésmódja átalakította a bécsi klasszika billentyűszenéjét. Haydn 1771-ben, a Sturm und Drang jegyében készült szenvedélyes c-moll szonátája már minden bizonnyal e hangszerre íródott. A klasszikus keretek között az Empfindsamer Stil (érzelmes stílus) hirtelen hangulati változásai, érzékeny disszonanciái jellemzik szonátáját, különösen a virtuóz zárótételben. Moll hangnemű drámai szakaszok színezik az 1784-ben komponált G-dúr szonáta táncos lüktetésű Allegretto innocente (gyorsacskán, ártatlanul) tételét is. A bécsi szalonokban voltaképpen professzionális fokon játszó Auenbrugger nővéreknek komponált kéttételes mű Presto tételét is a dúr-moll hangnemváltások kontrasztja uralja, gyors futamai, kifejezésbeli gazdagsága a korabeli hangszeres technika legjavát kínálja a hallgatónak. Mozart négykezes szonátái már koncertpódiumra készültek: D-dúr kétzongorás szonátája első bécsi éveiben, 1781-ben készült el, ajánlása tanítványának, Josepha Barbara Auerhammernak szól. A két zongora hol egymás ellenpontjául szolgál, hol párbeszédet folytat egymással. A második, Andante tétel két zongorán felváltva éneklő lírai témája a gáláns stílus ékes példája, a darabot pedig humoros, lendületes rondófinálé zárja. A Don Giovannival egy időben – Mozart pályájának csúcsán – komponált négykezes C-dúr szonáta messze túlmutat a házimuzsikálás keretein. Az első tétel markáns unisonói a zeneszerző bécsi zongoraversenyeinek stílusát idézik. A második tétel törékeny, finom hangvételével a klasszikus szépség megtestesítője, melyet végül egy táncos lüktetésű, gavottra emlékeztető rondófinálé követ. A 18. századi billentyűszene rejtelmeibe a korszak és a hangszer avatott ismerői, Somlai Petra és Berecz Mihály fortepiano-művészek vezetik be a hallgatóságot.
