A Capella Savaria a két Haydn – Joseph és Michael műveivel zárják a Haydneum eszterházi programsorozatát. Michael Haydn, a salzburgi hercegérsek udvari muzsikusa és zeneszerzője 1779 és 1789 között mintegy húsz szimfóniát komponált. Bár e szám jócskán elmarad testvére szimfóniatermésétől, és a művek hangszerelése is kevésbé fantáziadús, harmóniai palettájuk igazán merész és kidolgozásuk is eredeti. Háromtételes, 1783-ban írt G-dúr szimfóniája még az itáliai hagyományokhoz kapcsolódik, és eredetileg a Nicolaus Hofmann bencés apát felszentelésére készült kantáta része lehetett. Lassú, éneklő Andante sostenuto tétele korábban ária lehetett, amelyet igazi örömünnep, gyors finálé követ. Michael testvére, Joseph Haydn stílusát és lehetőségeit is meghatározta, hogy az 1780-as évekre I. („Pompakedvelő”) Miklós kifejezetten nagy, 22-24 professzionális játékosból álló zenekart tartott fenn. Kifinomult, magas mesterségbeli tudást feltételező hegedűversenyeit az udvar virtuóz hegedűse, Luigi Tomasini ihlette, habár a koncerten elhangzó, 1771-es datálású, háromtételes G-dúr hegedűconcertót egyes kutatók öccsének tulajdonítják. Haydn 1785–1786 között, a párizsi szabadkőműves páholy, a Société Olympique számára komponált párizsi szimfóniái – köztük a 87. – ezzel szemben már a szélesebb közönségnek készültek, könnyedebb, ám kimunkált, eredeti hangvételű művek. A szélső tételek a szokásosnál nagyobb szabásúak, a szimfóniának a trombiták és az üstdobok kölcsönöznek ünnepélyes hangzást. A lendületes Allegro spiritoso után Haydn egyik legeredetibb lassú tételében, a Capriccióban elnémulnak a trombiták és az ütők. A klasszikus négytételes formarend szerint a Menüettet elsöprő erejű, élénk gyors tétel zárja.
