Georg Friedrich HÄNDEL (1685-1759):
Messiás, HWV 56 (1742)
ELŐHANG 18:30-tól a Zeneakadémia I. Előadótermében László Ferenccel
Belépés az esti koncertre szóló jeggyel, érkezési sorrendben (max. létszám: 50 fő), regisztrációt követően:
REGISZTRÁLOK
A Messiás az egyik legismertebb barokk oratórium. Zenéjét Händel kevesebb mint egy hónap leforgása alatt, 1741. augusztus 22. és szeptember 14. között szerezte, a Charles Jennens által összeállított szöveg alapja az Újszövetség és a Zsoltárok. A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar számtalanszor szólaltatta már meg Händel oratóriumát, a jelen produkciót pedig még izgalmasabbá teszi az angol barokk világában a lehető legotthonosabban mozgó szólisták és az oratóriumokat mélyen ismerő belga karmester, Bart Van Reyn személye.
Händel új stílusú angol oratóriumainak legismertebbikét, a Messiást 1742 tavaszán mutatták be Dublinban. A komponista még az előző év őszén érkezett Írországba, ahol több igen sikeres koncertet is adott, miközben frissen elkészült oratóriumának bemutatóját készítette elő. A bevételt – a magasztos témához illően – jótékony célra ajánlotta fel: két kórház mellett az adósok börtöne is jelentős adományban részesült, és ennek köszönhetően száznegyvenkét rab nyerhette vissza szabadságát.
Noha a kegyes vallásosság és a művészet viszonya az időközben eltelt évszázadok során sokat változott, a 18. század közepén egyáltalán nem volt szokatlan az efféle gondolkodás. A Messiást – amelyről a Dublin News-Letter úgy számolt be, mint olyan művészi alkotás, amelyhez foghatót „sem ebben, sem más királyságban nem adtak még elő” – akkora várakozás előzte meg, hogy az uraknak azt tanácsolták, a koncertterembe belépve csatolják le kardjukat, a hölgyeknek pedig javasolták, hogy ne öltsék magukra a korabeli, divatos sziluettet biztosító széles alsóruházatot, ezzel is növelve a férőhelyek számát. Bár a konkrét cselekményt nélkülöző librettóra épülő és a Megváltó alakját tisztán bibliai képekből, szimbolikus utalásokból megrajzoló alkotás az első londoni előadás alkalmával nem aratott akkora sikert, ami felért volna a dubliniak lelkesedésével, utóbb mégis ez az oratórium lett a brit kulturális identitás egyik jelképe, és ez alapozta meg Händel angliai halhatatlanságát is.
