Mozart európai hangversenykörútja londoni állomásán, még gyerekként találkozott először Johann Christian Bachhal, akinek személye és zenéje is életre szóló hatást gyakorolt rá. Johann Sebastian legkisebb fiának szimfóniái már eltávolodnak a barokk szigorú ellenpontos szerkesztésétől, gáláns stílusa és éneklő dallamai a háromtételes itáliai szimfóniák hatásáról árulkodnak. Az op. 6-os sorozatban megjelent g-moll szimfónia feltehetően Bach első londoni éveiben íródott, dinamikai kontrasztjai, disszonanciái a Sturm und Drang jegyeit viselik magukon. Az f-moll hangnem és a „Szenvedély” jelző is sejteti, hogy Joseph Haydn 49. szimfóniája is ebben a szellemben fogant 1768-ban. A rendhagyó lassú nyitótétel után az Allegro nagy hangközugrásai és feszes karaktere teremti meg a feszültséget, melyet a kimért, barokk stilizált táncokat idéző Menüett sem old fel, s amelyet a negyedik, egy témából építkező Presto tétel szélsőséges dinamikai eszközökkel fokoz tovább. Haydn öccse, Michael ezzel egy időben Bachhoz hasonlóan menüett nélküli szimfóniákkal tette le névjegyét. 1779 és 1789 között mintegy húsz szimfóniát komponált, és bár hangszerelésük kevésbé fantáziadús, harmóniai palettájukat tekintve merészek, akár korai, G-dúr szimfóniája.
Mozart fuvolára komponált versenyműve 1777-ben, korának legmodernebb zenekara közvetlen közelében, Mannheimben született, a háromtételes mű mégis inkább a késő barokk concertókat idézi. A De Jean számára készült fuvolaverseny feltehetőleg egy korábbi oboaverseny átirata, a szólista és a zenekar dialógusai, szekvenciái, illetve a rondófinálé a londoni Bach hatását tükrözi. Hazánk jól ismert régizenei együttese, a Capella Savaria hangversenyén a szólót Bertalan Andrea fuvolaművész játssza.
