„Werner az egész csúcsbarokk egyik leginkább félreismert zeneszerzője” – Vashegyi György nyilatkozott így az Esterházy-udvar komponistájáról, akinek zenéje sokoldalú és hiteles képet ad az Esterházy-udvar kivételes kulturális közegéről és szellemi örökségéről. Vashegyi György a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, a régizene rendkívül elkötelezett megszólaltatója, szakértője, felfedezője és képviselője Magyarországon. Neve összefonódott az általa alapított, ma a Haydneum – Magyar Régizenei Központ rezidens együtteseként is működő Orfeo Zenekarral és Purcell Kórussal, amelyeket a régizenei kompozíciók legkiválóbb hazai előadói között tart számon a szakma és a közönség. A karmester többször is hangsúlyozta, hogy Wernert lényegében azonos színvonalú zeneszerzőnek tartja Joseph Haydnnal, akitől azonban egészen eltérő stílusban alkotott. Erről a színvonalról ad számot most elhangzó, Der Gute Hirt, azaz A Jó Pásztor című oratóriuma, amely az Esterházy-gyűjtemény emblematikus darabja.
Gregor Joseph Werner 1728-ban, Bécset hátrahagyva érkezett Kismartonba, ahol – Joseph Haydn közvetlen elődjeként – egészen 1766-ig szolgált udvari karmesterként. Színvonalas egyházzenei gyakorlatot vezetett, amelynek működtetésében az udvar jól képzett hangszeresei és orgonistái voltak a segítségére. Zeneszerzői munkásságának legjelentősebb darabjai egyházzenei kompozíciói, melyek között számos misét, oratóriumot, három requiemet és több kisebb kompozíciót is találunk. A Wernerről felbukkanó feljegyzések egy szerény, hívő, konzervatív, olykor mogorva, ugyanakkor szellemes és kreatív zeneszerző képét rajzolják meg előttünk. Zenéjében a korabeli stílusok sok-sok árnyalata mutatkozik meg: a cappella miséi általában szigorú szabályok alapján szerkesztettek; világi kantátáiban és karácsonyi darabjaiban népies karakterek is szerepelnek; szimfóniái és szonátái a bevett formákat és gyakran a gáláns stílust követik; és akad olyan műve is, amely programszerű elemekben és humorban is bővelkedik.
Werner Kismartonban nemcsak elődje, de évekig felettese is volt Haydnnak, aki 1761-ben helyettes udvari karmesterként lépett II. Pál Antal szolgálatába. A zene-történetírás sokáig leginkább csak a kettejük közti feszült viszony apropóján emlékezett meg Wernerről, és nem foglalkozott érdemben műveinek értékelésével. A feszült viszony ellenére Haydn maga is tisztelhette Wernert: 1804-ben megjelentette hat oratórium-előjátékát Bécsben. Haydn ekkor már maga is idős mester volt, ez a hat bevezetés és fúga életének egyik utolsó sajtó alá rendezett kiadványaként látott napvilágot. Werner műveinek jelentős részét ma az Országos Széchényi Könyvtár Esterházy-gyűjteménye őrzi, amely rengeteg felfedeznivalót tartogat még az utókor számára. Ez a felfedező munka pedig szorosan összefügg a Haydneum – Magyar Régizenei Központ küldetésével, melynek lényegi eleme a magyar vonatkozású zenetörténeti repertoár kutatása, feltárása, előadása.
A Werner-életmű jelentős vonulatát alkotják oratóriumai, amelyeket az 1730-as évektől az 1750-es évekig komponált, és amelyek nagypéntekenként hangzottak el Kismartonban. A tizenkilenc fennmaradt oratóriumból tizenkét mű kézirata van ma Budapesten, nyolcnak Bécsben (egy mű mindkét helyen megtalálható). Az 1739-ben komponált Der gute Hirt Werner legkorábbi fennmaradt oratóriuma, melyet a Vashegyi György vezette Orfeo Zenekar és Purcell Kórus 2019-ben szólaltatott meg először Magyarországon. Több sikeres bemutató után lemezre is rögzítették a darabot, amely – Vashegyi György szavait idézve – egészen megdöbbentő élmény volt számukra: „ráébredtünk, hogy ez a zene tulajdonképpen egyenértékű Bach és Händel műveivel”. Mindezt most a közönség is megtapasztalhatja, és része lehet annak az utazásnak, amelyről Vashegyi György azt jósolta: „a következő évtizedben az egész európai régizene egyik legnagyobb felfedezése Werner életműve lesz”.
