Barokk Advent, Makó

Bach a legnagyobb, tartja a közgondolkodás. Ezért aztán ritkán esik szó arról, kiknek a műveit tanulmányozta, kikre nézett föl. Fia, Carl Philipp Emanuel az életrajzíró Johann Nikolaus Forkel kérdésére válaszolva Froberger, Kerll, Pachelbel, Frescobaldi neve mellett Buxtehudét is említi. Valóban: a dán származású s az észak-német Lübeckben egyházi muzsikusként szolgálatot teljesítő, Bachnál mintegy fél évszázaddal idősebb Dieterich Buxtehude több szempontból is „példaképe” lehetett az akkor még Arnstadtban szolgáló, fiatal Bachnak – sőt, Händelnek és Matthesonnak is. Ők ugyanúgy meglátogatták a náluk idősebb mestert, mint Bach, aki gyalog tette meg a találkozás kedvéért az Arnstadt és Lübeck közötti 400 kilométeres utat. Bach-monográfiájában Christoph Wolf úgy fogalmaz: Bach számára Buxtehude „a saját lábán megálló zeneszerző eszményét” előlegezte meg, sőt „apafigurát” képviselt. Adventi koncertünkön Bach és Buxtehude művei szólalnak meg. A felhangzó Buxtehude-kompozíciók a zeneszerző műjegyzékében mind kantátákként szerepelnek, ám izgalmas megfigyelni, milyen jelentős a terjedelem, a hangvétel, a tagolódás különbsége, amely Buxtehude és Bach kantátái között megmutatkozik. A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar a magyarországi historikus előadói gyakorlat két meghatározó jelentőségű műhelye. Mindkettőt Vashegyi György alapította több mint három évtizede, és a két együttes máig az ő vezetésével működik.