A barokk hegedű első pillantásra alig különbözik modern társától, mégis egészen más világot idéz. A hangszer szerkezeti eltérései más játékstílust és így jellegzetes hangzást kívánnak meg. A bélhúrok – legtöbbször birkabélből – melegebb, természetesebb tónust adnak, mint a mai fémhúrok. 1660 körül született meg a fémmel font bélhúr, amely lehetővé tette a mélyebb hangok vékonyabb, mégis erőteljes megszólaltatását. A barokk vonó sem csupán eszköz: ívesebb formája és sajátos súlyelosztása miatt másként szól, ha fölfelé vagy lefelé húzzák, így minden hang egyedi karaktert kap. A barokk hegedű tehát nemcsak elődje a modern hangszernek, hanem önálló művészi kifejezőeszköz, amely a korszak zenéjének bensőséges, gazdag színeit idézi meg.