Haydneum Koncertek Eszterházán

2025. július 18. – augusztus 24.

A nyár is tartalmasan telik a Haydneummal: Eszterházán – a fertődi Esterházy-kastélyban – hat hétvégén tizennyolc koncertet hallgathatnak meg a látogatók július közepétől augusztus végéig. A hétvégék egy-egy előadó vagy egy-egy zenei téma köré szerveződnek, hallhatunk majd dalokat, kamarazenét (a négykezestől a vonósnégyesig), szimfóniát, versenyművet, misét. Amellett, hogy a hely szellemének megfelelően Haydn muzsikája természetesen egyetlen előadásból sem maradhat ki, találkozhatunk ismert és kevésbé ismert szerzőkkel, Mozarttól Boccherinin át Wernerig, Schuberttől Brahmson át Goldmarkig, ám még a népszerű komponistáktól is megszólalnak ritkán vagy alig játszott művek. Az előadók a magyar régizenejáték nagyjai, akik közt számos visszatérő művész is lesz: fellép az Authentic QuartetBalog JózsefBertalan AndreaBorsányi Márton, a Capella SavariaEgri Márton, az Ensemble VariabileKalló ZsoltMóré László, az Orfeo Zenekar, a Papp Rita–Gerhát László házaspár, a Purcell KórusSomlai PetraSzutrély Katalin és Vashegyi György, sztárvendégként pedig ismét elbűvöli a hallgatóságot a Salomon Vonósnégyes.
A pénteken, szombaton és vasárnap este 7-kor kezdődő koncerteken az egyik főszereplő maga a helyszín, az Esterházy-kastély Apolló-terme lesz, amelyben garantált a korhű hangzás, és ahol a korhű hangszereknek, előadói apparátusoknak és zenei-technikai megoldásoknak köszönhetően minden ugyanúgy szólalhat meg, mint két és fél évszázaddal ezelőtt.

Programok

Gregor Joseph WERNER (1693–1766) – Joseph HAYDN (1732–1809) közreadása Hat bevezetés és fúga 1. F-dúr Larghetto és Vivace 2. d-moll...
Joseph HAYDN (1732–1809): Esterházy szonáták csembalóra F-dúr, Hob. XVI:23 D-dúr, Hob. XVI:24 A-dúr, Hob. XVI:26 Johannes BRAHMS (1833–1897): Két magyar...
Franz SCHUBERT (1797–1828): Der Blumenbrief, D 622 Der Müller und der Bach (A molnár és a patak), D 795: No....
JOSEPH HAYDN: 94. G-dúr “Meglepetés” szimfónia, Hob. I:94 (Johann Peter Salomon átirata) W. A. MOZART: Kis éji zene, K. 525...
JOSEPH HAYDN: C-dúr Divertimento, Hob. XIV:3 C-dúr trió, Hob. XV:27 D-dúr vonósnégyes, Hob. III:31-36 --- L. van BEETHOVEN: G-dúr zongoraverseny,...
J. HAYDN: C-dúr Divertimento, Hob. XIV:3 L. BOCCHERINI: D-dúr vonósötös, op. 39 No. 3 HAYDN: D-dúr zongoraverseny, Hob. XVIII:11 ---...
J. HAYDN: 61. D-dúr szimfónia, Hob. I:61 W. A. MOZART: Esz-dúr zongora-kettősverseny, K. 365/316a --- J. HAYDN: 88. G-dúr szimfónia,...
Joseph HAYDN (1732–1809): 21. A-dúr szimfónia, Hob. I:21 Wolfgang Amadeus MOZART (1756–1791): F-dúr zongora-kettősverseny, K. 242 --- HAYDN: 92. G-dúr...
Joseph HAYDN (1732–1809): 30. C-dúr („Alleluja”) szimfónia, Hob. I:30 Wolfgang Amadeus MOZART (1756–1791): Esz-dúr zongora-kettősverseny, K. 365/316a HAYDN: 90. C-dúr...
Joseph HAYDN (1732–1809): F-dúr („Esterházy”) szonáta, Hob. XVI:23 Antonio VIVALDI (1678–1741) – Johann Sebastian BACH (1685–1750): C-dúr concerto csembalóra, BWV...
Joseph HAYDN (1732–1809):h-moll szonáta, Hob. XVI:32 Esz-dúr („Londoni”) szonáta, Hob. XVI:62 LISZT Ferenc (1811–1886): Sancta Dorothea, S.187 En Rève, S.207...
G. J. WERNER: Missa alacrioris animi (Ms. Mus. III. 30) --- J. HAYDN: Missa Sancti Nicolai, Hob. XXII:   A...
Luigi BOCCHERINI (1743–1805): D-dúr („La Cornemuse”) vonósnégyes, op. 58 No. 5 Joseph HAYDN (1732–1809): h-moll vonósnégyes, op. 33 No. 1,...
Ignaz Joseph PLEYEL (1757–1831): C-dúr vonósnégyes op. 2 No. 2, B.308 Joseph HAYDN (1732–1809): G-dúr vonósnégyes op. 33 No. 5,...
Luigi BOCCHERINI (1743–1805): D-dúr („La Cornemuse”) vonósnégyes, op. 58 No. 5 Joseph HAYDN (1732–1809): Esz-dúr („Tréfa”) vonósnégyes, op. 33, No....
Joseph HAYDN (1732–1809): 6. D-dúr („A reggel”) szimfónia, Hob. I:6 Wolfgang Amadeus MOZART (1756–1791): D-dúr hegedűverseny, K. 211 MOZART: A-dúr...
Joseph HAYDN (1732–1809): L’isola disabitata – Overture, Hob. XXVIII:9 83. G-dúr („A tyúk”) szimfónia, Hob. I:83 Wolfgang Amadeus MOZART (1756–1791):...
Joseph HAYDN (1732–1809): 30. C-dúr („Alleluja”) szimfónia, Hob. I:30 Michael HAYDN (1737–1806): D-dúr fuvolaverseny, P.56 MH 105 Wolfgang Amadeus MOZART...

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Értesüljön az újdonságokról, akciókról.

Haydneum - Magyar Régizenei Központ

Szeretne tevékenységünkről, rendezvényeinkről legelsők között értesülni?
Kérjük, adja meg e-mail címét és kövesse intézményünk életét!

Hírlevelünkről bármikor leiratkozhat, ehhez nem kell mást tennie, mint a levél alján a "leiratkozom" részre kattintani.