Csillár-csoda Londonban

Haydn 1794–95-ös londoni útján a King’s Theatre-ben mutatták be a 102-es szimfóniát, amelyet a zeneszerző maga dirigált. A kíváncsi közönség izgatottan a színpadhoz húzódott, hogy közelről láthassa a mestert, nem is sejtve, hogy ezzel életmentő döntést hoz.
A koncert közben ugyanis leszakadt és darabokra tört a színház hatalmas csillárja, amely a nézőtér azon területére zuhant, ahol éppen senki sem ült, hiszen addigra mindenki Haydn közelében tartózkodott. Senki sem sérült meg.
A döbbent csendet hamar felkiáltások törték meg: „Miracle! Miracle!”, vagyis Csoda! Csoda!

Albert Christoph Dies, Haydn életrajzírója szerint innen ered, hogy Londonban egy ideig „The Miracle” néven emlegették ezt a szimfóniát.
Hogy később miért nem a 102-eshez, hanem végül a 96-os szimfóniához kötődött a név, máig rejtély – a csillár-csoda azonban kétségtelenül megtörtént, és másnap már a Morning Chronicle is beszámolt róla.

Forrás:
Christopher Hogwood: Haydn’s Visit to England. Thames & Hudson, 1980

Haydneum - Magyar Régizenei Központ

Szeretne tevékenységünkről, rendezvényeinkről legelsők között értesülni?
Kérjük, adja meg e-mail címét és kövesse intézményünk életét!

Hírlevelünkről bármikor leiratkozhat, ehhez nem kell mást tennie, mint a levél alján a "leiratkozom" részre kattintani.

Haydneum
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.